2012. november 30., péntek

Régebbi munkáimból

a teljesség igénye nélkül.
Nemrég találtam rá a gépemen, ill. kiírt lemezeken régi fényképek között az évekkel ezelőtt készült kézimunkáim fotóira.
A valóságban sokkal szebbek, mint a képen, de javarészüket már nincs alkalmam újrafotózni, ezek legtöbbje ugyanis ajándékba készült, ezért csak így tudom megmutatni.
Sajnálom, hogy nem készült róluk több/jobb fotó, de akkor még a régi kis gépemmel nemigen tudtam jó képeket készíteni, az is a szerencsén múlott általában, nem is ismertük egymást eléggé a gépemmel. Na nem mintha most profi lennék, de már fejlődtem azóta cseppet.

Szóval jöjjenek a képek:
könyvjelző, babaköszöntők, karácsonyi ajándékok :-))










erről meg csak ez t a félig kész képet találtam, itt még hiányzik róla pár apróság, no meg persze a baba neve és születési dátuma.

2012. november 27., kedd

Pöttyös újra

Ezúttal zöldben.
Egy kedves barátnőmnek holnap lesz a szülinapja, az ő ajándéka lesz ez a lánc medállal. Zöld volt a kívánság, a pöttyök csak ráadás :-)
Ez az első próbálkozásom a textillel és üveglencsével, kíváncsi voltam, hogyan fog működni, és meglepetésemre nagyon jól ment, kezdek belejönni talán.
Kár, hogy az ilyen szépségekhez való alapanyagokat árusító bolt legközelebb csak a szomszéd városban van, így ritkán jutok el, mert amúgy sok-sok ötletem lenne, de a megvalósítás még várat magára, mert anyagilag most a karácsony közeledtével nemigen fog beleférni hobbiboltos túra a családi költségvetésbe.

2012. november 26., hétfő

CSOKIIIII


Bármikor jöhet, szeretem, ez van :-). Jelenlegi kedvenc a Milka Caramel.
A minta is ezért tetszett meg, múlt héten végre elkészült, ma pedig be is kereteztem.
A kép 14-es aidára készült, ami eredetileg hófehér volt. Teával színeztem be, ez nem sikerült egyenletesen, ha jobban megnézzük, látható is kicsit a foltossága. Bár nem ez volt az eredeti terv, nekem tetszik így.


2012. november 22., csütörtök

Karácsonyi


Az első piros anyagra hímzett munkám. Sűrűbb anyag, mint amit eddig megszoktam, de nem volt rossz varrni, ráadásul mivel egyszínű a minta, haladós is, hamar elkészültem vele.
Ez is sk-keretezésű, éppen illett hozzá ez a szép kis fehér keret. Nagyon tetszik nekem ez a kép, és a minta, már előre sajnálom, hogy csak karácsony idejére lesz kitéve.






Ajándék

lesz ebből a munkámból is.

Legutóbbi hobbiboltos látogatásomkor akadtam rá ezekre a kreatív mappákra. Akkor egyféle volt belőle, egy méretben, azóta sikerült kiderítenem, hogy ennek több típusa is létezik (pl. A4-es méretben, most olyat vadászok). Belül gyűrűs mappa, vastag kartonból.
Mikor megláttam, rögtön tudtam, hogy hímzés lesz benne. A hímzés nem pont ide készült, csak kivarrtam, mert tetszett a rénszarvasos kép, de mivel mérete pont beleillett a mappába, beleragasztottam.






Egy kedves barátnőm kapja majd hétvégi találkozásunkkor.
A minta freebie, itt megtalálható.

2012. november 21., szerda

Micimackó

Ezt a képet - mármint a hímzés részét - még évekkel ezelőtt készítettem.
Valamikor az első fiam születése után egy kedves barátnőm nyomán kezdtem bele a keresztszemezésbe, és ez a kis lufis Micimackó az első munkáim egyike volt.
Akkor még nem ismertem az anyagok széles választékát, és a különbséget közöttük, (na nem mintha mára szakértő lennék) ez a hímzés kongréra készült, először fel sem tűnt nekem, hogy nem szimmetrikus szövésű az anyag. De azt hiszem, ezen a képen ez nem látszik, legalábbis nem zavaró. (persze ma már észreveszem, és másféle anyagokat részesítek előnyben)

Aztán úgy alakult, hogy évekig csak nyári szünetekben vettem elő a hímzéseket, ill. karácsony előtt jutott eszembe néhány apróbb ajándék elkészítése.

Mostanában, hogy megint belelendültem a keresztszemezésbe, elővettem a régi munkáimat is, és arra gondoltam, ne a fiókban álljon, bekeretezem.
Aztán jött is az ötlet, hogy egy barátnőm kislányának éppen megfelelő ajándék lenne, a szülinapjára. Így hát ő fogja megkapni, remélem tetszeni fog neki(k).
A házilag való keretezéssel kapcsolatban van még mit tanulnom, de azért nem lett olyan rossz, úgy gondolom.


2012. november 19., hétfő

Pöttyös

Ezt a szép pöttyös medált egy kedves barátnőmnek készítettem, aki él-hal a pöttyös dolgokért, elsősorban a piros-fehér pöttyöseket szereti, remélem ennek is örülni fog.
A fotó nem lett a legjobb, ezt az üvegfotózást még tanulnom kell.



2012. november 14., szerda

Új kedvenc

A legújabb kedvenceim - a fotózás és a keresztszemes hímzés után - az üveglencsés ékszerek. Már régóta nézegetem más alkotók munkáit a meskán, fb-n, és most végre nekiláttam, hogy elkészítsem az első hasonló medálomat. Nagyon tetszik, és nem is túl nagy ördöngősség az elkészítése. Pár napja egy gyűrűt is készítettem a nyaklánchoz. Első munkának szerintem nem lett olyan rossz, mindenesetre gyors sikerélményt adott, feldobott egy kicsit :-).





2012. november 13., kedd

Nohát.... remélem erre a blogomra több időt, energiát tudok majd szánni, igyekszem rendszeresen jelentkezni új bejegyzésekkel.
Alapvetően a szabadidőmben készült munkáimat, hímzéseket, egyebeket fogom itt megmutatni, ill. lesz majd szó egyéb szösszenetekről, érdekességekről.
Elsőként jöjjön egy kép a hímzés egy részletéről, amin jelenleg dolgozom:


A minta itt megtalálható, egy ingyenes Barbara Ana minta :-).

2012. november 12., hétfő